Krisztina története igazi slowlife történet: Kriszti imádja az otthonát, imád otthon lenni, otthonról is dolgozik – újságíró -, az otthona a feltöltődés neki, a legkedvesebb sziget az életében. Volt. Egy idő után nem stimmeltek a dolgok és nem szeretett otthon lenni. Kicsit el is veszett. Megnéztük mi lehetett a baj.

Krisztina az évek során egész sok ezt-azt halmozott fel és a sok apróság már nem dekoráció volt, hanem maga a rendetlenség. Nem volt a nappalijában zárt tárolás, így minden szem előtt volt. Kényelmesen le sem lehetett ülni vacsorázni, mivel nem volt normál széke és asztala, csak két bárszék a bárpultnál. Lőttek a romantikus vacsiknak. Otthonról dolgozik, ám nincs íróasztala, így itt-ott görnyedve gépelt. Krisztina kitűnő stílusa pedig a lakásán egy idő után már nem látszott: a bohém stílus helyett káosz, túl sok szín és minta gyűlt fel és az eklektikus stílust inkább az össze nem illő bútorok zűrzavara váltotta fel. Hiányzott a kuckózó hangulat, a vendégfogadáshoz a hely és a szemnek és a léleknek a stílusos összhatás… Ebben a hangulatban, egyre csak vette el Kriszti energiáját a lakás, nem volt kedve normálisan kitakarítani, hisz a soksok mindentől háromszor annyi idő volt csak egy egyszerű porszívózás is és a praktikátlan darabok csak tovább nehezítették a mindennapok gördülékenységét és elvették a különleges pillanatoktól a varázslatot.

Ha hasonló a történeted Krisztinához, akkor figyelj, így tudod visszaszerezni az uralmadat az otthonod felett; mi a következő lépésekben alakítottuk át lakását:

 

Háttéradatok

Költségvetés: 120 ezer forint (bútorok, festék – a meglévő bútorok eladása nélkül!)

Átalakítás időtartama: 2 (vicces) nap, amiben egy bolhapiacozás (és kávézás) is benne van

Átalakításban résztvevő kezek: 3 pár (3 fő)

Az átalakítás a KOZIE Idea Bar 1. és 2. csomagja összevonva (rendrakás, rendszerezés és átrendezés+styling)

 

 

 

# #

2017-04-03

Comments

Leave a Reply to Az egyszerű dolgok… Cancel reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.